A főszereplő, egy Tork nevű fiatalember saját útjára indul a börtönben, ahol, mint kiderült, egy véres lázadás epicentrumában volt. Aztán a félszigeten köt ki, ahol rejtett kísérleteket végeznek fegyverrel a sötétbe borított különleges erők. Aztán - egy üres ház, ahol a régi borzalmak és az elmúlt évek tényeire való hivatkozások kelnek életre. És tovább emelkedve, több vér, több halott és az örökkévaló kiválasztódás, hogy kivé váljunk – rossz vagy jó fiatalember? A szenvedés áttekintése: kötelékek A szenvedés folytatása az első játék eseményeihez kapcsolódik, és a főszereplő is ugyanaz. Tehát a Ties That Bind elindítása előtt helyesebb, ha végignézi az első videojátékot - általában még ha nem is csinálja, megtudhatja, mi történik a 2. rész világában. A túlélő horror műfajú videojátékokban általában nem olyan nehéz a cselekmény, hogy lehetetlen volt egyszerűen megérteni, mi történik. Kár, hogy a fejlesztések többnyire kozmetikai jellegűek. Igen, a főszereplő most 2 féle fegyvert vihet magával, igen, nagyon szebb lett a kép, és igen, most már bármikor elmenthetsz egy videojátékot, amikor csak akarsz (mindez valóban szükséges és hasznos, ez több kellemes és kényelmes játszani). De tartalmilag a 2. The Suffering ha nem is lépett vissza, de tovább stagnált. Tork emlékezetkiesésben szenved, és ettől is, hogy nem tudja, pontosan ki ölte meg a családját: a rabló Blackmore nevű tömbje, vagy maga Tork volt a gyilkos? Nyilvánvalóan ez egyszerűen a thrillerek sétáló pecsétje, nem 2-nél többször láthattunk hasonlót filmekben és videojátékokban. De a leglenyűgözőbb az, hogy erre a kérdésre nincs pontos válasz! Az alkotók bizonyos számú különböző befejezést készítettek, és ettől függ, hogy pontosan ki ölte meg a Tork családot, mennyire rossz ember. És hogy mennyire rossz – ezt döntse el maga, nem hiába adják a hős erkölcsi ellenfelét a videojátékban. Itt van a krónika, amelyre nagy hatással van a játékos, csak itt nem csak a jelen hősét változtatjuk meg, hanem a múltját is.
Tork maga is elég pörgős fiatalember. Lőfegyverekkel fürgén bánik, 2 kézzel gyönyörűen lő, de ha szándékában van, csővágással, baltával is megfűtheti ellenfelét. A katonai rendszer a legelterjedtebb, kétgombos: az egyik ütés erősebb és lassabb, a másik gyengébb és gyorsabb. De másrészt még mindig nem egy színtiszta akciófilmben játszunk, hanem a túlélőhorrorban, ahol folyamatosan harmadrangúak voltak a kézi harcok. Azonban az első helyen - szörnyű szörnyek. Mert a The Suffering 2 a félelemről szól? A Szenvedés áttekintése: A mindent összekötő kötelékek kétségkívül jók. Eleinte maga Tork, ha elég mérges lesz, igazi démonná változhat, gyakorlatilag darabokra tépve ellenfeleit. Ez nagyon nem állja meg a helyét, hiszen sokszor szűk helyiségekben zajlanak a verekedések, és mindezek mellett sokszor elég sok az ellenfél - a lőszer pedig egyszerűen sztereotip módon véget ér, és a pipázást is elfárad az ember. A szörnyek és más riválisok nemcsak fejlett AI-val és különféle támadásokkal szórakoztatnak, hanem csúnya megjelenésükkel is. Ami szerintem nem lélegzetelállító, hiszen Stanley Winston cége volt felelős a helyi szörnyek munkájáért (az Alien és a The Thing filmek szörnytípusain dolgoztak). Bónuszként átválthat egy hagyományos első személyű nézetre, hogy teljes dicsőségében lássa ezeket az aljas lényeket. Amúgy a főnökök is szórakoznak: a már említett gengszter Blackmore, és hasonlóképpen egy erőszaktevő és egy elszabadult rabszolgák csapdája (az 1. passzus körülményei között a végső 2-vel nem fog működni, erkölcsi szinttől függően , csak az egyikkel fog találkozni). Általánosságban elmondható, hogy Tork tettei a The Suffering 2 áthaladása során nagyjából mindenre nagy hatással vannak. A „jó” és a „rossz” fiatalember mindenki számára másképp néz ki – egy szörnyeteg, akivé Tork válik. Hasonlóan jártas a különféle speciális támadásokban. Egyébként van egy semleges lehetőség is - ez az, amikor nem segítesz senkinek, és nem pusztítasz el egyetlen jó embert sem (persze, és senki sem tud segíteni). Természetesen ebben az esetben biztosan a leggyengébb „alternatív szörnyeteg” lesz. Alapvetően függetlenül attól, hogy a hasonló gondolatot milyen előnynek tekintik a játékban – elvégre ösztönöz egy-két videojátékot egy eltérő erkölcsű hős számára. Ráadásul ebben a videojátékban nincs együttműködés...
A szenvedés áttekintése: kötelékek A játék rövidsége erény és hátrány is egyben. Egyrészt 18 rövid helyszín 4-5 óra alatt lefut. Viszont a harmadik óra végére már kezdenek unni ugyanazok a szürkés területek, amelyekkel a túlélési horror kánonjainak megfelelően gyakorlatilag az egész videojátékot betöltötték az alkotók. Igazság szerint itt csak aljas szörnyetegekkel ijesztgetnek, a cselekmény ki van bélyegezve, a játék felére egyértelmű a konklúzió, az ellenfelek végtelen mészárlása pedig egyenletesen unalmas. Valószínűleg nagyszerű, hogy a videojáték ilyen kicsi. Nem lehet vitatkozni azzal, hogy mire is törekedtek az alkotók. A jó színészek, Rachel Griffiths és Michael Clarke Duncan kaptak szerepet a projektben, akik saját karaktereiket tették lenyűgözővé és emlékezetessé... és akiknek a hangját a szinkron miatt még mindig nem halljuk. Általában azonban a szinkron ebben a videojátékban egész jó, hírhedt művészeink is felülmúlhatatlanul megbirkóztak vele. A Surreal Software az első játéktól kezdve továbbfejlesztette a szörnyeket, hozzáadva néhány olyan fajt, amelyekkel csak egy imp formájában lehet megbirkózni. Helyben és stílusos utalások a különféle horror klasszikusokra, amelyekről az előző videojáték híressé vált. Másrészt viszont nyilvánvaló, hogy az alkotók ihletett munkaórái iszonyatos lustasággal teli órákkal váltakoztak. Ezért ennek eredményeként savanyú cselekményt látunk, mindent és abszolút mindent nagyban kölcsönöznek a műfaj más példáiból, időnként - szemérmetlenül lemásolva az első részt. És minden sikeres felfedezésnek itt megjelenik az ellensúly valami szürkés és érdektelen formájában.
